Korunk orvoslásáról

Jelen korunk egyik elismert egészségpolitikusa nemrég interjút adott, amiben nagyszerűen és lényegretörően megfogalmazta jelen egészségügyi ellátásunk jellemzőit. Összevetve a “régi” idők “emberközpontú” orvoslásával, elszomorító a helyzet – de ezt mindenki tapasztalja (akár a saját bőrén is). Nevezett egészségpolitikust nem szeretném megnevezni, mivel erre nem kaptam tőle felhatalmazást (bár nem is kértem), de maximálisan egyetértek a gondolataival, ezért szívesen idézek tőle:

…látnom kell, hogy gépiessé kezd válni az orvoslás, a gyógyítás guideline-okba szerveződik. Éppen akkor lesz drágább a medicina, defenzív a gyógyítás, ha az orvos pusztán a protokollokat követi. A jól fölkészült gyógyító képes arra, hogy lépéseket hagyjon ki a protokollból, mert támaszkodhat a tapasztalatára, tudására, valamint a megérzésére is, bár ezt nem népszerű hangoztatni manapság. A csupán protokollokra, rutinvizsgálatokra alapozó gondolkodás drága, technokrata megoldás. Minden a számokról szól. Időnormatívákat számolunk, azt figyeljük, mikor kezdődik-végződik a munkaidő, és így tovább. Hippokratészt idézve: az orvos szabadfoglalkozású művész. Ez kifejezi, hogy a gyógyítás szabadságát biztosítani kell, és az orvos azért művész, mert tevékenységének spirituális tartalma is van. Újból végig kellene gondolni a hivatást, az oktatást, a rezidensképzést, és visszatérni a hippokratészi gyökerekhez, hiszen esküt teszünk. Föl kell vállalni a materiális lét igazságát, azt, hogy kettő meg kettő négy. De azt is, hogy néha öt, ha lelki tartalommal történik a munka.

Hiszen ahány ember, annyi féle. Ebből következően a sablonszerű “protokollok” alig néhány emberre illeszkedhetnek csak jól!