6

MEDDŐSSÉG-INFERTILITÁS-STERILITÁS

A fogamzóképességet akkor tekintjük normálisnak, ha rendszeres házasélet mellett – természetesen védekezés nélkül – egy éven belül terhesség következik be a (házas)párnál. A szubfebrilitás és az infertilitás fogalmak között régebben még különbséget tettünk, ma már azonban szinonimaként használjuk őket, mindkettőt a meddőség kifejezésére. Hazánkban és a fejlett országokban is a házaspárok mintegy 15%-a szenved meddőségben, előfordulása azonban az életkorral arányosan nő.

A meddőség okait a különböző szakirodalmi adatok kisebb-nagyobb eltéréssel, de a következők alapján határozzák meg:

Láthatjuk, hogy igen sok esetben hibát követünk el, ha csak a hölgyeket „hibáztatjuk” a sikertelenségért, ugyanis az esetek 35-40 %-ban önállóan csak a férfinél fogunk valamilyen problémát találni. Emellett persze az esetek 50-70 %-ban a hölgyeknél (is) fogunk meddőséget okozó elváltozást detektálni, míg 10-20 %-ban még a legmodernebb orvosi vizsgálatokat bevetve sem fogjuk megtalálni a meddőség okát.

A meddőségi okokat tovább csoportosíthatjuk mind a férfi, mind a női vonalon anatómiai és funkcionális (működési ok: amelybe többek között a hormonális okok is beletartoznak) eltérésekre. Ezek részletezése szakorvosi mélységeket feszeget, túlmegy az általános tájékoztatás keretein.

A nőgyógyászati szakrendelésünkön természetesen végig visszük a „szokásos” meddőségi vizsgálatokat. Ezek mellett egyedülálló és pótolhatatlan segítséget tudnak nyújtani az Infra- és az anyagcsere (QRMA) vizsgálatok, melyek olyan problémákra képesek rávilágítani, amiket sokszor a „szokásos” orvosi vizsgálatok (vérvétel, ultrahang stb.) nem biztos, hogy mindig ki tudnak mutatni. Ezáltal egyúttal tovább tudjuk szűkíteni az „Ismeretlen eredetű meddőség” szeletét is.

További erőssége az Infra- és az QRMA vizsgálatoknak, hogy az egész szervezetet komplexen, egészében vizsgálják, így olyan összefüggésekre is rá tudunk világítani, melyek a célirányos szakorvosi vizsgálatok végzése közben sokszor a homályban maradnak, ugyanakkor adott esetben kifejezett jelentőségük lehet.

Van továbbá olyan meddőséget okozó betegség (endometriózis), amit a hagyományos orvosi módszerek közül csak a műtéti beavatkozást jelentő laparoscopia tud igazolni vagy elvetni. A Infravizsgálat segítségével információt tudunk gyűjteni műtét nélkül a kismedencei állapotokról, ezáltal segítséget tudunk nyújtani ahhoz, hogy indokolt lenne-e a laparoscopia (műtét) elvégzése. Az QRMA vizsgálat pedig a háttérben zajló anyagcsere elváltozásokat és hormon eltéréseket képes megmutatni, melyek helyes korrigálása szintén szükséges lehet az oki kezelés szempontjából.

Természetgyógyászati ismeretünk és holisztikus szemléletünk kiegészítő véleményformálást tesz számunkra lehetővé, és adott esetben a „hiányzó pluszt” tudjuk ezzel adni a betegeinknek. (Megjegyezzük, hogy természetgyógyászati jellegű kezeléseket mi nem végzünk, de tanácsot tudunk adni a továbblépéshez!)

Ez a szemlélet és hozzáállás a meddőséghez, mint egy komplex rendszerbetegséghez eredményezte már több esetben is, hogy olyan hölgyek lettek várandósak, akiknél azt megelőzően a lombik módszerrel sem sikerült mindezt elérni!

  • Menstruációs görcsök, endometriózis
  • Premenstruációs szindróma (PMS)
  • Petefészek ciszták
  • Miómák
  • Szabálytalan és abnormális menzesz
  • Policisztás petefészek szindróma (PCOS)
  • Meddőség
  • Ismétlődő vetélések
  • Koraszülés megelőzése
  • Szülés utáni depresszió
  • Hormonális rendellenességek
  • Krónikus hüvelyi folyások

CSOMAGAJÁNLATUNK

Meddőségi vizsgálati csomag

Azon betegeknek (hölgyeknek), akik – a dr. Lee szemléletéhez igazodó, minél pontosabb felmérést, – teljeskörű meddőségi kivizsgálást szeretnének kérni, az alábbi vizsgálati csomagot állítottuk össze, melyet a menstruáció első napjától számolt 17-23. nap bármelyikén kell és lehet elvégezni:

  • A meddőségi csomag (az induló meddőségi kivizsgálás, állapotfelmérés) tartalma:
    • nőgyógyászati bimanuális vizsgálat
    • nőgyógyászati (hüvelyi) ultrahang vizsgálat
    • cytológiai mintavétel szükség szerint (rákszűrés)
    • teljes test Infravizsgálat és műszeres (QRMA) hormonszint ellenőrzés a ciklus 17-23. napján
    • hormontanácsadás dr. Lee hormonszemlélete alapján
    • szükséges kezelések beállítása, elmagyarázása, megbeszélése
    • petevezető átjárhatósági vizsgálat elvégzéséhez szükséges előkészítés (szükség esetén)
    • továbbá szükség esetén előkészítjük lombik kezelésre, hogy minimalizáljuk a lombik kezelések nemkívánatos, olykor akár veszélyes mellékhatásait (kérjük ennek mindig járjanak utána!)
  • Az orvosi dokumentáció átadása: nálunk minden beteg mindig megkapja a vizsgálati, mérési eredményeit és a leletét, aláírással és orvosi pecséttel ellátva.

Emlékszünk rá, hogy az elektromosságot és a láthatatlan hullámokat milyen mértékben kinevették annak idején? Az emberről való tudásunk hasonlóan gyerekcipőben jár.
– Albert Einstein

Infertility

Alternative Names:
Inability to conceive; Unable to get pregnant

Definition of Infertility:
Primary infertility describes couples who have never been able to become pregnant after at least 1 year of unprotected sex (intercourse). Secondary infertility describes couples who have been pregnant at least once, but have not been able to become pregnant again.

Causes, incidence, and risk factors:
Causes of infertility include a wide range of both physical and emotional factors. A couple`s infertility may be due to female factors, male factors, or both:

FEMALE INFERTILITY:
Female infertility may be due to:

  • Problems with a fertilized egg or embryo being able to survive once it is attached to the lining of the uterus
  • Problems with the eggs being able to attach to the lining of the uterus
  • Problems with the eggs being able to move from the ovary to the uterus
  • Problems with the ovaries producing eggs Female infertility may be caused by:
  • Autoimmune disorders, such as antiphospholipid syndrome (APS)
  • Clotting disorders
  • Defects of the uterus and cervix (myomas or fibroids, polyps, birth defects)
  • Excessive exercising, eating disorders, or poor nutrition
  • Exposure to certain medications or toxins
  • Heavy use of alcohol
  • Hormone imbalance or deficiencies
  • Long-term (chronic) disease, such as diabetes
  • Obesity
  • Ovarian cysts and polycystic ovary syndrome (PCOS)
  • Pelvic infection or pelvic inflammatory disease (PID)
  • Scarring from sexually transmitted disease or endometriosis
  • Tumor

MALE INFERTILITY:
Male infertility may be due to:

  • A decrease in the number of sperm
  • Sperm being blocked from being released
  • Sperm that do not work properly

Male infertility can be caused by:

  • Environmental pollutants
  • Exposure to high heat for prolonged periods
  • Genetic abnormalities
  • Heavy use of alcohol, marijuana, or cocaine
  • Hormone deficiency or taking too much of a hormone
  • Impotence
  • Infections of the testes or epididymis
  • Older age
  • Previous chemotherapy
  • Previous scarring due to infection (including sexually transmitted diseases), trauma, or surgery
  • Radiation exposure
  • Retrograde ejaculation
  • Smoking
  • Surgery or trauma
  • Use of prescription drugs, such as cimetidine, spironolactone, and nitrofurantoin In healthy couples both under age 30, having sex regularly, the chance of getting pregnant is only 25 – 30% per month. A woman`s peak fertility occurs in her early 20s. As a woman ages beyond 35 (and especially after age 40), the likelihood of getting pregnant drops to less than 10% per month.
    When to seek help for infertility depends on your age. For women under age 30, it is generally recommended to try to conceive for at least a year before seeking testing.

Symptoms:
The physical symptom of infertility is the inability to become pregnant.
Experiencing infertility can bring on a range of painful emotions in one or both members of the couple. In general, having at least one child already tends to soften these painful emotions.

Signs and tests:
A complete medical history and physical examination of both partners is essential.
Tests may include:

For women:

  • Blood hormone levels
  • Infra examination
  • Hysterosalpingography (HSG)
  • Pelvic ultrasound
  • Laparoscopy (especially if endometriosis is suspected)
  • Luteinizing hormone urine test (ovulation predictor kit)
  • Pelvic exam
  • Serum progesterone
  • Temperature first thing in the morning to check for ovulation (basal body temperature charting)

For men:

  • Semen analysis
  • Testicular biopsy (rarely done)

Treatment:
Increase your chance of becoming pregnant each month by having sexual intercourse at least every 3 days in the weeks leading up to and through the expected time of ovulation.
Ovulation occurs about 2 weeks before the next period starts. So, if you get your period every 28 days, you should have sexual intercourse at least every 3 days between the 7th and 18th day after you get your period.
Treatment depends on the cause of infertility. It may involve:

  • Education and counseling

Medical procedures such as intrauterine insemination (IUI) and in vitro fertilization (IVF)
Medicines to treat infections and clotting disorders, or promote ovulation
It is important to recognize and discuss the emotional impact that infertility has on you and your partner, and to seek medical advice from your health care provider.

Expectations (prognosis):
A cause can be determined for about 80 – 85% of infertile couples.
Getting the right therapy (not including advanced techniques such as in vitro fertilization) allows pregnancy to occur in 50 – 60% of couples who were infertile.
Without any treatment, 15 – 20% of couples diagnosed as infertile will eventually become pregnant.

Complications:
Although infertility itself does not cause physical illness, it can have a major emotional impact on the couples and individuals it affects. Couples may have problems with their marriage. Individuals may experience depression and anxiety.

Calling your health care provider:
Call for an appointment with your health care provider if you are unable to get pregnant.

Prevention:
Because sexually transmitted diseases (STDs) often cause infertility, practicing safer sex behaviors may minimize the risk. Gonorrhea and chlamydia are the two most common causes of STD-related infertility.
STDs often don`t have symptoms at first, until PID or salpingitis develops. These conditions scar the fallopian tubes and lead to decreased fertility, infertility, or an increased risk of ectopic pregnancy.
Getting a mumps vaccine in men has been shown to prevent mumps and its complication, orchitis. The vaccine prevents mumps-related sterility.
Some forms of birth control, such as the intrauterine device (IUD), carry a risk for pelvic infection, especially in women with more than one sex partner and when sexually transmitted diseases occur.
Maintain a healthy diet, weight, and lifestyle to optimize your chances for getting pregnant and having a healthy pregnancy.

Remember to take either prenatal or multivitamins containing folate while you are trying to become pregnant to decrease your risk for miscarriage and fetal abnormalities.

KORUNK ORVOSLÁSÁRÓL

Jelen korunk egyik elismert egészségpolitikusa nemrég interjút adott, amiben nagyszerűen és lényegretörően megfogalmazta jelen egészségügyi ellátásunk jellemzőit. Összevetve a "régi" idők "emberközpontú" orvoslásával, elszomorító a helyzet >>>

ÜZENETKÜLDÉS

Adatbázist nem alkotunk, kapcsolatfelvétel után töröljük adatait.

TOP