A tüdő gyulladásos megbetegedései
A légcső-, valamint hörghurutot általában légúti vírusok okozzák, amelyek a légutak nyálkahártyájában szaporodva gyulladást váltanak ki. A baktériumok okozta tüdőgyulladás kialakulását sokszor vírusos légúti betegség előzi meg.
A tüdőgyulladásokat a tünettan és a kórokozók szerint típusos és atípusos formára osztjuk. A típusos tüdőgyulladást leggyakrabban a Streptococcus pneumoniae, Haemophilus influensae nevű baktériumok okozzák, ritkábban a Staphylococcusok is szerepelnek kórokozóként. Az atípusos tüdőgyulladást többnyire a Mycoplasma pneumoniae okozza.
A kórokozók általában belégzés útján jutnak be az alsóbb légutakba, ahol megtelepedve szaporodni kezdenek. A baktériumok gyulladásos folyamatot indítanak be. Első lépésben ún. gyulladásos izzadmány képződik, amely a továbbiakban kedvező táptalaj a baktériumok szaporodásának, illetve a gyulladás tovaterjedésének. Az érintett területen a léghólyagocskák légtartalma csökken, előrehaladott esetben teljes méretüket gyulladásos, gennyes váladék tölti ki. A betegség kiterjedése változatos lehet, érinthet egy teljes tüdőlebenyt, egy tüdőrészt, vagy egy hörgőt és az annak környezetében elhelyezkedő léghólyagokat. Ezek a megkülönböztetések röntgenleleten alapulnak, de a hallgatódzásos (auscultatios) tüdővizsgálat során is típusos különbségek tapasztalhatók. A tüdőgyulladásoknak számos szövődménye lehet. Kialakulhat tüdőtályog, ez főleg a Staphylococcusok által okozott tüdőgyulladásra jellemző. Másodlagosan mellhártyagyulladás is felléphet. A mellhártyagyulladás következtében a mellhártya üregében folyadék szaporodhat fel, ami – változó mértékben – légzési nehézséget okozhat.
A tüdőgyulladás kialakulására számos tényező hajlamosíthat, pl. vírusos felsőlégúti betegségek, a dohányzás, tartós kémiai inhalációs irritáció, krónikus tüdőbetegségek, az idős kor, legyengült állapot, bizonyos izomgyengeséggel járó kórképek, de ugyanilyen fontos szerepe van a káros földsugárzásoknak is.
A légcsőhurutra a hosszan elhúzódó “nedves” köhögés, bő köpetürítés, rekedt hang jellemző.
Típusos tüdőgyulladás esetén viszont a betegek igen elesettek, bágyadtak, bőrük szürkés-sápadt, lázuk naponta több alkalommal magasra szökik. Jellemző az erős köhögés, a bő köpetürítés, a felköhögött váladék sárgás-zöldes színű. A súlyos tüdőgyulladásban szenvedők légzése általában szapora, felületes. A felköhögött váladék a gyomor-bélrendszert ingerli, ez hányingert, hányást okozhat. Az orvosi (auscultatios) vizsgálat során a tüdő felett szörtyzörejek, hóropogásra emlékeztető hang hallható, míg a normál légzési hangok igen gyengék. Előfordulhat azonban tünetmentes betegség is, ahol a tüdőgyulladásra utaló típusos jelek hiányoznak, inkább nem specifikus tüneteket lehet látni: fáradékonyság, gyengeség, mellkasi fájdalom. A beteg vérképében általában jelentősen megemelkedik a fehérvérsejtek száma. A biztos diagnózist a mellkas röntgenfelvétele adja, amely a gyulladás kiterjedtségéről is információt ad. A tüdő- és mellhártyagyulladás Infravizsgálattal szintén jól látható.
Az atípusos tüdőgyulladás lefolyása a fentiektől lényegesen eltér. A betegség általában a serdülőket és a fiatal felnőtteket érinti. A betegek viszonylag jó általános állapotnak örvendenek, nincsen magas lázuk, azonban elhúzódó hőemelkedésük lehet. A hosszantartó köhögés, illetve a zöldes színű felköhögött váladék jellemzője e betegségnek. A betegség ritkán érinti csak a tüdő egyik lebenyét, inkább diffúzan az egész tüdő állományát, a mellkas röntgenfelvételen is ennek megfelelően látszik a gyulladásos beszűrődés. A diagnózis a klinikai tünetek és röntgenkép / Infravizsgálat alapján állítható fel.
Nem bakteriális eredetű légcső- és hörghurut kezelése nem igényel specifikus terápiát. A légúti betegségekben ajánlott bő folyadékbevitel, ágynyugalom, vitaminpótlás, esetleges köptetőszerek adása és a lázcsillapítás elegendő terápia.
Tüdőgyulladás esetén indokolt, illetve szükséges az antibiotikumos kezelés. Azt, hogy milyen antibiotikum a legelőnyösebb, azt minden esetben a kezelőorvosnak kell egyedileg eldönteni. Az oki terápia mellett a tüneti kezelés is fontos, a váladékoldók, hörgtágítók, a lázcsillapítás, a megfelelő folyadékbevitel és a vitaminpótlás segíti a gyógyulást.
A gyógyulás esélyét nagy mértékben fokozza a beteg földsugárzásból történő kifektetése. Bizonyos keleti- és természetgyógyászati módszerek az immunrendszert, valamint a szervezet öngyógyító képességeit képesek fokozni.
A tüdő rosszindulatú daganata
A tüdőrák a daganatos halálozás vezető okai közé tartozik mind férfiaknál, mind nőknél. A daganatok túlnyomó többségét bizonyítottan a dohányzás váltja ki. A tüdőrák régebben elsősorban a férfiak betegsége volt, de az utóbbi évtizedekben előfordulása a nők körében is drámaian növekedett.
A dohányzás hihetetlen mértékben megnöveli a tüdőrák kialakulásának kockázatát, arról nem is szólva, hogy a dohányos betegeknél gyakrabban fordul elő a többi rákfajta is. A dohányfüstben lévő rákkeltő anyagok (karcinogének) károsítják a tüdő sejtjeit, s ezek a sérült sejtek idővel ráksejtekké alakulhatnak.
Nemcsak a cigarettázás, hanem a pipázás és szivarozás is emeli a tüdőrák kockázatát; ugyanakkor tudjuk, hogy a szivarozásnak és a pipázásnak a szájüregi rákok kialakulásában is igen nagy jelentősége van. A dohányzás abbahagyását követően, ahogyan telnek a dohányfüst-mentes évek, fokozatosan csökken ez az emelkedett tüdőrák-kockázat. A dohányzást tehát soha nem késő abbahagyni! A sok éven át tartó passzív dohányzás – amikor valakinek a környezetében, munkahelyén, családjában a nemdohányzókra való tekintet nélkül cigarettáznak – szintén növeli a tüdőrák kialakulásának kockázatát.
A betegség leggyakrabban az 50 és 60 év közötti népességben fordul elő, hetven év felett csak a tüdőrákok 10 százaléka jelentkezik. Magasabb a kockázata a tüdőrák kialakulásának az azbeszttel, nikkellel, krómmal egyéb ipari fémekkel, illetve sugárzó anyagokkal dolgozó munkások között is. De emellett találunk igazolásokat a betegség lelki eredetére is, valamint oki szereppel bírhatnak a káros földsugárzások is.
A tüdőrákos esetek korai felismerésében a tüdőszűrésen alkalmazott technikák, a 10×10 cm-es nagyságban készült röntgenfelvételek sajnos csak korlátozott értékűek. A rosszindulatú daganatos sejtek fokozott anyagcsere intenzitását viszont korán képes észlelni az Infravizsgálat, amely segítségével az esetleges áttétképződések jelei is észlelhetők.
A tüdőrák leggyakoribb tünetei: állandósult, rosszabbodó köhögés, gyakori mellkasi fájdalom, vért tartalmazó köpet, rekedtség, terhelésre fokozódó fulladás vagy – előrehaladott esetben – légszomj akár nyugalmi állapotban is.
Továbbá ismétlődő tüdőgyulladás, amely gyakran ugyanabban a lebenyben jelentkezik és újul ki, ahol az elsődleges tüdőrákos folyamat is van, valamint a nyak és az arc megduzzadása is utalhat mellkasüregben lévő daganatos folyamatra.
Ahogyan valamennyi daganatos betegséget, a tüdőrákot is kísérhetik általános tünetek: testsúlyvesztés, étvágytalanság, hőemelkedések, folyamatos fáradtságérzés; az áttétes tüdőrákoknál csontfájdalom, fejfájás, kettőslátás, májtájéki fájdalom irányíthatja rá a figyelmet a betegségre, illetve az áttétekre.
A köpet vizsgálat során mikroszkóp alatt esetleg láthatók a daganatos sejtek. A képalkotó vizsgálatok (mellkas röntgen, CT vagy MR vizsgálat, ritkábban a PET vizsgálat) segítenek a tüdődaganat helyének és kiterjedtségének (a mellkasüregben lévő megnagyobbodott nyirokcsomók elhelyezkedésének) meghatározásában. Sokat segíthet a nagyon korai jelek észlelése révén az Infravizsgálat is, amely azonban még nem kellően elterjedt hazánkban. A távoli áttétek felfedezésében szerepe lehet a hasi ultrahang vizsgálatnak, az Infravizsgálat felvételezésnek, illetve a csontizotópos vizsgálatnak (szcintigráfiának, más néven csontscan vizsgálatnak).
Ahhoz, hogy a tüdőrák diagnózisát az orvos kimondhassa, szövetet kell nyernie a daganatból, majd el kell végezni a szövettani vizsgálatot!
A szövettani szerkezet alapján a tüdőrákokat két nagy csoportba sorolják: a gyakrabban előforduló úgynevezett nem-kissejtes tüdőrákra és a kissejtes (vagy zabszemsejtes) tüdőrákra. Az előbbi teszi ki a tüdődaganatok négyötödét, az utóbbi körülbelül az egyötödét.
A nem-kissejtes tüdőrákoknak a szövettani kép alapján három további altípusa van:
- laphámrák (squamosus sejtes carcinoma)
- mirigysejtes rák (adenocarcinoma)
- nagysejtes tüdőrák
Ezek közül a mirigysejtes rákok gyakorisága növekedett folyamatosan az elmúlt években, és jelenleg ez a leggyakrabban előforduló nem-kissejtes tüdőrák fajta, különösen nőkben.
A kissejtes tüdőrák sokkal gyorsabban növekszik, és nagyobb valószínűséggel ad áttétet távoli szervekbe, mint a nem-kissejtes tüdőrák.
Tekintettel arra, hogy a tüdőrákok két nagy csoportja eltérően növekszik és más az áttétképzési hajlama, ezért a kezelésük is jelentősen különbözik.
A sebészi kezelés során a rosszindulatú tüdőrákos daganat (teljes) eltávolítására törekednek, mivel ez biztosíthatja a gyógyulást a korai stádiumban felfedezett nem-kissejtes tüdőrákok esetében. A műtét során eltávolítják azt a tüdőlebenyt, amelyben a daganat van, esetleg ék-reszekció történik, amikor a tüdőnek egy kisebb darabját távolítják el. Ritkán az egyik tüdőfél teljes eltávolítására is sor kerülhet.
Húsz évvel ezelőtt a tüdőműtétek kockázatos beavatkozásnak számítottak, azonban a műtéti technikák javulásával, a gépi lélegeztetés és altatás fejlődésével a szövődmények aránya 1-2%-ra csökkent. Sajnos azonban nem lehet minden beteget megműteni: ha a rák előrehaladottabb stádiumban van, gyakran előfordul, hogy már operációval sem érhető el daganatmentes állapot. A kissejtes tüdőrákban az elsődleges daganat eltávolítása sajnos csekély sikerrel kecsegtet. A sebészi beavatkozás csak azoknak a betegeknek jelenthet előnyt, akiknél a kicsiny daganat csak a tüdő egy kisebb területét támadta meg, vagyis nagyon korai stádiumban került a betegségük felfedezésre.
A tüdőrákok esetében áttétsebészetről elsősorban az agyi és májáttétek eltávolítása kapcsán lehet szó. Ilyen sebészeti beavatkozásra akkor kerülhet sor, ha csak néhány áttétről van szó, illetve ezek nem életfontosságú területekben helyezkednek el.
A sugárterápiának szerepe lehet a sikeres műtét utáni úgynevezett adjuváns kezelésben, a sebészileg el nem távolítható daganatok kezelésében, valamint az áttétek méretének csökkentésében. Az adjuváns kezelés során a daganat helyét, illetve a daganat eredeti helyének megfelelő környéki nyirokcsomókat (gátorüreg, kulcscsont feletti területek) sugarazzák be. A sugárkezelés fontos a daganat által okozott tünetek enyhítésében is. A csontáttétek besugárzása nemcsak az áttétes daganat miatti fájdalmat képes csökkenteni, de szerepe van a csont szerkezetének stabilizálásában is.
Néhány betegnél a mellüreg közepén növekvő daganat-massza összenyomja azt a nagy vénát, amely a vért a fejből és a karból szállítja el, s ez az azonos oldali kar, nyak és arc megduzzadását eredményezhetik. A megrekedt folyadék nyomási tünetet okoz, s akár agyi működési zavart is eredményezhet.A tumormassza minél korábban történő besugárzása csökkentheti ezeket a tüneteket, s javíthatja a beteg életminőségét. A megnagyobbodott, a környezetükkel összekapaszkodott, esetenként fájdalmas nyirokcsomók helyi sugárkezelése is mérsékelheti a fájdalmat és a nyomási tüneteket.
A kissejtes tüdőrákban korábban elterjedten alkalmazták a teljes agyi besugárzást (WBRT: whole brain radiotherapy), amelynek célja a gyakran jelentkező agyi áttétek kialakulásának megelőzése volt. Ezt a technikát megelőző célzattal (profilaktikusan) kevésbé alkalmazzák az utóbbi években, ugyanakkor még mindig fontos szerepe van akkor, ha az agyi áttétek már kialakultak, amely mind kissejtes, mind nem kissejtes tüdőrákban gyakori.
Agyi áttétek esetén nemcsak célzottan – az agyban megjelenő áttéteket – sugarazzák be, hanem emellett a teljes koponya sugárkezelésére is sor kerül.
A célzott vagy molekuláris terápia az esetek egy részében az előrehaladott, nem kissejtes tüdőtumor kezelésének lehet elérhető alternatívája. A “célzott” kifejezés arra utal, hogy a hagyományos kezelésektől eltérően, kizárólag a daganatos sejteket támadja meg az alkalmazott gyógyszer, s az úgynevezett szisztémás (kemoterápiás) kezeléseknél jobban megkíméli az egészséges sejteket.
A tüdőrákok egyes típusaiban egy HER1/EGFR-nek nevezett növekedési faktor receptor nagy mennyiségben lehet jelen a sejteken. Ennek a receptornak meghatározó szerepe van a normál sejtnövekedésben, hibás működése azonban daganatos átalakuláshoz vezethet. A normálistól eltérő működés jelentheti a receptorszám növekedését, a receptorhoz kapcsolódó fehérje túlzott termelődését, vagy a receptor szerkezetének kóros változását (mutáció).
A célzott terápiában alkalmazott gyógyszer azáltal gátolja a tumoros növekedést, hogy megszakítja a sejten belüli jelátviteli folyamatot, azaz közvetlenül a daganatsejteket támadja.
Továbbá a legújabb kutatásokban kimutatták, hogy a tüdőrák egyes típusaiban a daganatok érfejlődésének gátlása is hatásosnak bizonyult.
A gyógyulási és életesélyek leginkább attól függnek, hogy a tüdődaganatot melyik stádiumban fedezték fel, mikor kezdték el kezelni, lehetett-e műteni? A gyógyulásra, azaz a daganatmentes felépülésre esély csak olyan terápia esetén van, amikor a kezelés lényege, azaz az idejében elvégzett, teljes daganat eltávolítást eredményező műtét megvalósítható volt.
Ne feledjük, hogy a gyógyulás esélyét nagy mértékben fokozza – mivel ezáltal egy esetleges oki tényezőt is kiiktathatunk – a beteg földsugárzásból történő kifektetése. Bizonyos keleti- és természetgyógyászati módszerek az immunrendszert, valamint a szervezet öngyógyító képességeit képesek fokozni, amelyek sokszor szintén szükségesek lehetnek a végső gyógyuláshoz!
Emlékszünk rá, hogy az elektromosságot és a láthatatlan hullámokat milyen mértékben kinevették annak idején? Az emberről való tudásunk hasonlóan gyerekcipőben jár.
– Albert Einstein
